Kockás szoknyás iskolás lányok pedig vannak

Strigák és boszorkányok nincsenek, tudjuk Könyves Kálmán királyunk óta, bár ezzel a kijelentéssel egynémely házasságban élő férfitársam vitatkozik. Természetesen én nem tartozom közéjük, sőt mi több, el  is ítélem őket e fajta gondolkozásukért.
Azonban van egy lény, ami azt hittem ez idáig, hogy csak a pornó oldalak és filmek misztikus és legendákkal teli világában létezik. Ez pedig a japán iskolás lány. Meg van a kép? Fehér felső, kis kendővel a nyakban, kockás rövid szoknya, térdig érő zokni, sötét cipő. Hozzá természetesen sötétbarna mandula szem, ében fekete haj. Gondoltam, perverz, a fiatal lányokról álmodozó közönség számára találták ki a figurát, mivel a japán lányok kortalanok, így egy 21 évesről is hihető, hogy csak 16.
De mindenkit meg kell nyugtassak, Japánban igen sok létezik belőlük. Alapból az a helyzet, hogy itt minden oktatási intézményben kötelező az egyenruha, egyen táska. A legaranyosabbak az óvodások. Nagyon csinos ruháik vannak mind a fiúknak, mind a lányoknak, kis kalappal kiegészítve. Persze az óvodásoknál elmaradhatatlan kellék az egyforma uzsonnás táska. Meg lehet zabálni őket.Az általános iskolásoknál annyi a különbség, hogy az uzsonnás táskát egyen-iskolatáska váltja fel, a középiskolásoknál nem figyeltem meg egyen táskát, és kalapot sem. Ennek ellenére lehet, hogy az is van.
A kis gyerekek egyébként nagyon aranyosak, úgy néznek ránk, mint valami csuda egzotikus állatra. A kis iskolások már mutogatnak, nevetgélnek,integetnek is. Alapból nagyon barátságosak.

A középiskoláslányoknál más a helyzet. Ha itthon öltöznének úgy fel, mint amilyen az egyenruhájuk, hát, minimum kihívónak neveznénk őket. De ez itt természetes, a civilben lévő fiatal lányok is szívesen hordanak rövid szoknyát, vagy térdzoknival, vagy annélkül, sokan mindenféle harisnya nélkül, csupasz lábbal. Elterjedt a
rövidnadrág is a lányok körében. Általánosságban azt kell mondjam, hogy csinosan, ízlésesen öltöznek itt a nők.
Ám van egy furcsa tulajdonságuk. Nekem, európai szemmel nézve, nagyon nehezemre esik megállapítani, hány évesek lehetnek. Ugyanúgy elhinném hogy húsz éves, mint azt, hogy harmincöt. Az 16 éves iskolásokról is elhinném, hogy huszonötök, ha nem egyenruhában látnám őket. Hátulról nézve őket, igen nagy tévedésekbe szaladhat bele az ember. Előttem áll a mozgólépcsőn, azt hiszem 14 éves, hátrafordul, és kiderül hogy 50. Egyszerű az oka, a felnőtt nők ritka kivételtől eltekintve nem túl magasak, az idősebbek is fiatalosan öltözködnek, és nem híznak el.Itt nem nagyon látni “konyhásasszonykarú” nőket, hatalmas sonkákon döcögő, szuszogva prüszkölő zsírcsodákat.

Hiába, a genetika nagy úr.

A technika vívmányai

A magyar internet használat nagyban eltér a japántól. Itt nincs, vagy csak én nem találtam ingyen wifit. Otthon megszokott, hogy a plázákban, éttermekben, buszon, vonaton van wifi, amit használhat az ember. Ez itt úgy működik, hogy bemegyek a mobilszolgáltatóhoz, mondjuk a SoftBank-hoz, rendelek internetet, és ahol  látom a kiscicás logojukat, ott lesz netem, de 2 méterre a bejárattól már semmi.
Hát ebben jobbak vagyunk. Határozottan.

Ellenben ezeken a helyeken egy kávé megrendelése után 2-3 óra után sem néznek csúnyán, a kávé árában benne van, hogy addig maradok ameddig akarok. Maximum ha sokáig vagyok, hoznak egy ingyen teát, nehogy kiszáradjak.
Hát ebben viszont jobbak. Határozottan.

Na, de nézzük milyen megpróbáltatások érnek egy gaijint, ha először jár japánban. Az egyik meglepő dolog, hogy rengeteg nyilvános wc található, és nem a magyar viszonyokat képzeljük el. Hihetetlenül tiszták, van wc papír mindig és mindegyikben, és ülőke fertőtlenítő. Általában van “western type”, angol wc, és japán stílusú pottyantós.

Azonban a western típussal van egy kis gond. Nem is kicsi. A főiskolán tanultam irányítás technológiát, automatizálást, vezérlés programozást, és a mai napig foglalkozok programozással, számítógépekkel. De a wc, az kifogott rajtam. Hát, most találkoztam először pilótavizsgás budival. Az, hogy fűthető az ülőke, az smafu. De mellette a vezérlőpult, az megfejthetetlen. És nincs ám két egy forma hely! De nem ám! Nehogy már elboldogulj a következővel, ha megfejtetted az egyiket!

Nos, történt,  hogy megtörtént velem is, hogy menni kellet. Nem volt mese. Volt némi fenntartásom, de egy ilyen helyen könnyen el lehet lazulni. Tudtam zenét választani, sőt, még a vízöblítés hangját is lehet kérni. Hogy annak mi értelme, azt nem tudom, de van olyan gomb, ami folyamatosan vízöblítés hangot ad. Lehet valakinek arra jön az inger. Na nem szaporítom a szót, elérkeztem a végső fázishoz, le kellene öblíteni. Erőteljes fejvakarás után, nézelődés, gondolkozás és kanji értelmezés után, egy gomb mellett döntöttem, melyre vízsugár volt rajzolva. Szuper! A csésze hátsó részéből szépen, komótosan automatikusan előcsúszott egy fémcső. Nézem, nézem, gondoltam magamban, ami vizecske ebből ki tud jönni, az bizony kevés lesz. Azonban a japán technikába vetett hitem nem rendült meg, gondoltam, jó nagy nyomással fog jönni.
A nyomással nem is volt baj. Az volt rendesen. De az irány!!!! Hát ez bizony ánusz mosó berendezés volt! Amint frontálisan bámultam bele a csőbe, hirtelen a mellkasomra csapott a víz. Egy enyhe mawari ashi közben egy gyenge nagashi ukét hívtam segítségül, de víz ellen, az ellen nem véd.

Így csurom vizesen távoztam. De legalább Pista bácsinak volt egy vidám délutánja.

Nyóccker az mindenütt van, desu ne?

Kansai repülőtér – vonat – Shinimamiya állomás. Huhh! Japánban vagyunk! Elő a nyomtatott térkép, és keressük meg a hotelt! Hotel Diamond.  A környék nem tűnik valami gyémántosnak, de biztos csak mert állomás környéke.Első utca be balra. A helyzet rosszabbra fordul, a szembejövő arcokra nem az van írva, hogy megfáradt fejlesztőmérnökök lennének a Panasonic-nál. De sebaj,senkinél nem látok kést, kardot, nunchakut.

Na itt a hotel! Recepció ok, foglalás ok, fizetünk, kapunk kulcsot. Cipő le, váltópapucs fel, irány az ötödik emelet.

Ez meg mi a @&%#&fĐ@? Mondjuk jó hogy váltópapucs van rajtunk, mert a rendes cipőmmel nem lépnek be ebbe a mocsokba. A linóleum teljesen felszaggatva, a maradék ragasztóba beleépülve minden, ami undorítómódon ragadhat és bűzt áraszthat magából. A folyosó falán lévő foltoknak nem akarom tudni az eredetét. A szobáknak mondott három négyzetméterbe bedobva némi ágynemű, egy pad és egy hamutál. Tatami, futon az nincs, van helyette padló. Ezek után csak Pistinek volt bátorsága bemenni a „teakonyhába” és a „wc-be”. Annyit elárulok, nem vakult meg a gyémánt csillogásától, viszont visszafogott stílusban javasolta, keressük újra fel a recepciót, kérdezzük meg hova szerelték fel a kandi kamerákat, biztosítsuk őket róla, hogy jól szórakoztunk mi is, de most már adják ide a lefoglalt szobák kulcsát.

A recepciós hölgy nagyon készséges, mutat komfortosabb szobát. Tényleg jobb. Ide már simán belépnék saját gumicsizmában is. A tusolót nem merjük megnézni. A hölgy is érzi – talán az arcunkon látszik is némileg –hogy csalódottak vagyunk. Pénzt vissza adja, booking.com –nak írja a lemondást, without fee, ofcourse.

Huhh! Japánban vagyunk! Szállás, térkép, nyelvtudás,helyismeret nélkül egy olyan környéken, hogy ha nem vigyázunk, akkor simán lehet belőlünk szervdonor. Végül is nemes dolog megmenteni más emberek életét, de nekem, gyarló embernek más terveim vannak egyenlőre. Olyan apróságokat terveztem a következő éveimre, minthogy felneveljem a lányaimat, és hasonló bolondságok.

Na, gyerünk valami olyan irányba, ami jobban néz ki valamivel. Kiderül, minden 50 méteren van egy „szálloda”. Egy kaptafára készült mindegyik, sok emelet, sok kis szoba, földszinten tusolóval és hagyományos japán fürdővel, külön női-férfi beosztással. A Zipang Hotel mellett döntünk. Tiszta, közel van három jelentős állomáshoz, de internetet nem szolgáltat a szobákban.

Aludjunk. Otthon még fel sem ébredtünk volna.

Mitől fapados a fapados?

Ez a kérdés erősen foglalkoztat a mai naptól. A helyzet az,hogy a KLM 165 000 magyar forintért elvisz Budapestről Amszterdamba, majd onnan közvetlenül Oszakába. Ez olyan 11-12 ezer kilométer. Mindezt teszi úgy,hogy vihetek egy 23 kg-os csomagot, plusz egy 11 kg-os kézipoggyászt. A fel- és leszálláskor nem buszoztat kilométereken át, hanem kilépek a váróból, és belépek a gépbe, ahol helyjegyem van.

No, aztán a gépen ad egy kis szendvicset, üdítőt, kávét,mert hát korán kellett indulni Amszterdamba, szóval jár egy kis kárpótlás. Az Oszakába tartó út pedig elég hosszú, így el kell látni az embert élelemmel. Ez azt jelenti, hogy kétszer ad meleg, három fogásos menüt, és kétszer szolgál fel egy kis nasikát útközben. Kávé, tea, üdítő, bor, pedig amikor kéri az ember a hátsó pultnál, korlátlanul. Ja, mindezek előtt forró kéztörlő kendő.

Ehhez képest Wizzair és társai elvisznek mondjuk Berlinbe,Milánóba 25 000 forintért, ami autópályán sincs messzebb 1 000kilométernél Budapestről. Cserébe, fizethetek a kézipoggyászért is, szívatnak a beszállásnál bőröndmérettel, övtáskával, és mindennel, amiből le tudnak húzni még 40 eurót. A fedélzeten viszont nagyon király! Mindig a kedvencemet ehetem!Már amennyiben csomagoltam otthon, és sikerült felcsempészni a gépre. Vagy,megvehetem, 4-szer annyiért a gépen, mint kerülne egyébként az üdítő, szendvics és társai.

Nem merek belemenni ár-érték arány számításba, de még kilométerre vetített  csupasz, szolgáltatások nélküli viteldíjat sem vetem össze, mert szembetűnő a különbség.

Jó-jó. Lehet mondani, hogy szerencsésen vettem a jegyet. Igen, igaz. De ha nem ülök napokat a számítógép előtt az internetet böngészve,jó árakat keresve, akkor is bármikor meg tudtam volna venni ezt az utat220 000 forintért.

Már csak azt nem értem, miért drágább a fapad, mint a bőrülés?